A westie igazi munkakutya, múltja ellenére állandóan vidám, játékos, ideális családtagnak mondható, és nem tartozik a tipikus, únott szalonkutyák sorába. Remekül beilleszkedik környezetébe, nem agresszív, fáradhatatlan játszótárs, és kifejezetten igényli is az emberbarátaival való állandó kapcsolatot. Jól tartható városi lakásban is. Termete kicsi, ám előkelő, ideálisan ötvöződik benne az erő és az aktivitás. Kerek fejének vonzó külsőt kölcsönöz a felálló fül. Fehér, sűrű szőrzete megvédi a hidegtől és a nedvességtől. Mozgása erőteljes, dinamikus, végtagjai úgy fejlődtek ki, hogy járatlan terepen is gyors futó.
     1774-ben Oliver Goldsmith a skóciai terriert egy kicsi, durva szőrű vadászkutyaként írta le, amelyet nem csak arra tartottak, hogy megharcoljon a rókával vagy a borzzal, hanem arra is, hogy folyamatosan jelezze, merre megy, így megkönnyítve a vad befogását. A vadászsport művelői éppen ezért nem is tartották teljes értékűnek azokat a kutyákat, amelyeknek nem volt elég „jó hangjuk”. Még manapság is különösen jellemző a terrierekre, így a westie-re is a mély, öblös, messzire hallatszó ugatás.
       A westie bundája gyönyörű, vétek hagyni, hogy a szőre göndörkés és összetapadt legyen, a rá jellemző csontfehér helyett sárgás színben „pompázzon”. A megfelelő küllem érdekében tehát ajánlatos legalább hetente egyszer kifésülni a bundáját. A hosszú, bozontos szőrtől trimmeléssel szabadíthatjuk meg, amit jobb szakemberre bízni.

Forrás:kutya.hu