A dobermann fajta viszonylag fiatal, csak a múlt században keletkezett. Ennek ellenére nincsenek konkrét feljegyzések a fajta létrajöttérõl. Csak a XIX. század végén kezdõdött a tervszerû feljegyzések, csak ekkortól lehet a tenyészkönyvekre alapozva rekonstruálni a fajta fejlõdését. Csakhogy ekkorra Friedrich Louis Dobermann már alapjaiban megteremtette a róla elnevezett fajtát.
Friedrich Louis Dobermann 1834-ben született a 20000 lakosú thüringiai Apoldában. A város kereskedelme, ipara, kézmûvessége nagyon jelentõs volt, jó megélhetést biztosított lakóinak. A városban minden évben állatvásárral egybekötött nagyvásárt is tartottak. Itt sokféle állat mellett sok kutyát is árúba bocsátottak. F. L. Dobermann valószínûleg ezeken a kiállításokon szerezte be azokat a kutyákat, amelyekkel megalapozta tenyészetét. Dobermann úr többféle állást is betöltött a városban, adóbehajtó, éjszakai rendõr, gyepmester és sintér, tehát kutyák befogásával is foglalkozott. Az így elejtett kutyák közül kiválogatta a harapósakat és azokat is bevonta a tenyésztésbe. Adóbehajtóként gyakran nagy összegekkel kellett járkálnia, ezért az esetleges támadókkal szemben személyi védelemre volt szüksége. Dobermann úr célja az volt, hogy olyan kemény és rámenõs ebeket tenyésszen ki, melyek nem félnek sem a bottól, sem a lövés dörrenésétõl. A céltudatos szelekcióval olyannyira sikerült megerõsítenie az általa tenyésztett kutyák védõeb-tulajdonságait, hogy azok hamarosan messze kiemelkedtek a többi kutya közül
Ugyancsak Apolda környékén lakott egy Schulze nevû zsandár, kinek pinscher-juhász keverék kutyájáról csodákat meséltek. A kutya képes volt egy egész tolvajbanda elfogására. Egy Stegmann nevû úr ,aki valószínûleg állami tisztviselõ volt, ezért a kutyáért kitûnõ hátaslovat s egy mázsa borsót ajánlott fel, de elutasításban részesült. Dobermannak azonban sikerült Bizart nevû pincher szukáját befedeztetni a híres kutyával, és a békesség kedvéért egy kölyköt adott vagy eladott Stegmann úrnak. Stegmann abban az idõben egész nyájakat vásárolt Dél-Franciaországból, melyeket a mai dobermannhoz színben és alakban nagyon hasonlító juhászkutyák, a Beauceronok kisérték. Valószínûleg nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy mai dobermannokban beauchi juhászkutyák vére folyik. Dobermann ugyanis egyéb foglalkozás miatt is rászorult az õrzõ-védõ kutyákra. Ezek kisérték nem mindig veszélytelen adóbehajtói útjain. A kis városban dobermann kutyái nagy tiszteletnek és bizonyos tekintélynek is örvendtek.
A kor "dobermann-pincherei " 40-50 cm magasak és szinte drótszõrûek voltak, alakjuk quadratikus (négyzetes), szögellésük meredek nyakuk rövid és vastag, fejük körte alakú, erõteljes, a nyak táján néha szürkés árnyalatú aljszõrzettel, jegyeik inkább a világos okker felé hajlottak. Hogy Dobermann és társai pontosan milyen fajtájú és keverék kutyákat használtak a fajta kialakításához, ma már nem állapítható meg.
F. L. Dobermann úr elsõ tenyésszukáját Schnuppe-nak (hullócsillag) hívták. Bundája egérszürke volt, és különféle kanokkal fedeztették: pincserekkel, mészároskutyákkal, vadászkutyákkal és az akkori tenyészkutyák leszármazottaival. A tenyésztésben megjelentek, a csonka farokkal született egyedek is. Akkoriban több, sikertelen kísérlet is történt arra, hogy örökletesen megerõsítsék a született csonkafarkúságot, de ezek nem vetettek semmiféle biztató eredményre. Dobermanntól és társaitól a stafétabotot Göller Ottó likõrgyáros és földbirtokos vette át. Oscar Vorwerk hannoveri állatkereskedõ tanácsára felhagyott az addig folytatott baromfi- és foxterrier tenyésztéssel. Jelentõs befektetéssel összevásárolta az Apoldában és környékén található dobermannokat, és könyörtelen szelekciót hajtott végre: a gyengéket kiirtotta. Megalapította az elsõ tenyészetet von Thüringen néven. Vele párhuzamosan haladt Gosswin Tischler, aki kennelnévnek utcájáról a von Grönland nevet választotta. Õ harcolta ki a fajta elismerését közvetlenül a századforduló elõtt. Megrendezték az elsõ fajkiállitást, és megalakult az Elsõ Apoldai Dobermann Pincher Klub. A dobermann hamarosan átlépte Thüringia majd Németország határait, Göller, Vorwerk segítségével már a XX. század elején exportálta a dobermannokat az USA-ba, Oroszországba, Hollandiába, és annak gyarmatira, Mexikóba. Az elsõ legendás kan Graf Belling von Grönland volt. A Gosswin Tischler által tenyésztett kutyával Göller mintegy 40 kiállításon gyõzött, állítólag soha nem második. Ez a fedezõkan és Göller többi kutyája határozták meg a továbbiakban a világ dobermann tenyésztését.