A foxterrier kétségtelenül kiérdemelhetné a legismertebb terrier címet, bár napjainkban már nem találkozni az utcán olyan gyakran a fajta képviselôivel, mégis a „foxi” benne él a nem kutyás köztudatban is. Reklámfilmekben, divatfotókon ugyanolyan gyakran szerepelt a fajta, mint rajzfilmekben vagy korábban festményeken. A foxterrier nevet elôször XIV. századi feljegyzések említik. Az egyik elsô képi emlék a fajtáról egy 1790-ben készült festmény, mely Colonel Thornton „Pitch” nevû kutyáját ábrázolja. Mint a legtöbb terrier, a foxi is Nagy-Britanniából származik. Neve az angol „fox” és a latin „terra” szóból vezethetô le, elôbbi rókát, utóbbi földet jelent, a terrierek föld alatt, kotorékban végzett munkájára utalva.

A foxterrier igen kedvelt kutyája volt az angol vadászoknak, elsôsorban falkavadászatokon használták. Ez az elsô hallásra meglepônek tûnô feladatkör természetesen nem a kopók munkáját jelentette. A foxit a falka segítôjeként alkalmazták, hogy kihajtsa a rókát földalatti búvóhelyérôl, hogy a falkának legyen mit egyáltalán hajtania. A róka üldözése már a kopók feladata volt, a foxi ezalatt a lovasok nyeregtáskájában utazott. Ha a zsákmány újból bemenekült egy kotorékba, ismét a foxinak kellett kikergetnie, vagy ha úgy hozta a vadászok kedve, megölnie azt. A falkavadászat mellett a fajta hétköznapi feladata a kártevô rágcsálók irtása volt az istállókban.

A vadászok számára természetesen kutyáik munkabírása és teljesítménye volt a legfontosabb, küllemileg csupán a színre ügyeltek annyiban, hogy a fehér jegyekkel rendelkezô példányokat részesítették elônyben, mert ezeket nehezebb volt a vaddal összekeverni és esetleg véletlenül lelôni. Valószínûleg a drótszôrû változat létrehozását az a cél motiválta, hogy az amúgy is szívós kis kutyák még ellenállóbbak legyenek a szúrós, tüskés aljnövényzetet és az idôjárást illetôen, ezért keresztezhették a simaszôrû egyedeket egy már nem létezô terrier-típussal, a Wire-Haired-Terrierel. Egyes vélemények szerint a simaszôrû és drótszôrû foxterrier – bármennyire is egyforma napjainkban a két szôrváltozat – teljesen különbözô ôsökre vezethetô vissza. A simaszôrû foxi ezek szerint inkább Cheshire és Shropshire grófság területén alakulhatott ki különbözô terrier típusú kutyákból, illetve ezek beagle-vel, bullterrierrel, sôt agárral történt keresztezéseibôl, míg a drótszôrû foxi eredete Wales, Derbyshire és Durham területéhez köthetô. A nagyobb testû drótszôrû foxterriereket egy adott alomtól származtatják, a simaszôrû Jock és a drótszôrû Trap párosításából. Trap ismeretlen származású szuka volt ugyan, de egyértelmûen drótszôrû.

Nagy-Britanniában 1870-ben ismerték el önálló fajtának a foxterriert. Az 1876-ban alakult Fox Terrier Club egyike volt Anglia elsô önálló fajtaklubjainak. Megalakulásának évében határozta meg a fajta hivatalos standardét, melyen a kanok súlyának csökkentésétôl eltekintve, hosszú évtizedekig nem kellett változtatni. Az Egyesült Államokban sem sokkal késôbb, 1885-ben alapított amerikai fajtaklub is az angolok hivatalos fajtaleírását vette át. Nagy-Britanniában 1877-ben rendezték az elsô foxterrier kiállítást, melyen 220 kutya vett részt. Ekkor már egy éve külön nyilvántartást vezettek a simaszôrû foxterrierekrôl.

Németországban 1889-ben alakult az elsô foxterrier fajtaklub, melyet több is követett, de 1909-ben mindannyian egyesültek a Német Foxterrier Szövetség égisze alatt. A húszas-harmincas években a foxterrier szinte egész Európában a legkedveltebb fajták közé emelkedett. A hatalmas kereslet persze tömegtermeléshez vezetett, aminek számtalan ideggyenge és beteges kutya lett a következménye. Napjainkra a fajta valamelyest kiheverte a népszerûség nemkívánatos mellékhatásait. Pillanatnyilag inkább a drótszôrû változat a kedveltebb, Németországban például simaszôrû foxikat szinte csak kiállításokon látni.

A foxterrier méreténél és szôrzeténél fogva lakásban is kellemesen tartható, bár nagy a mozgásigénye. A foxi kicsi, de kíváncsi, élénk, éber, jó jelzôkutya. A terrierek tipikus képviselôje, azok jellegzetes makacsságával együtt. Mozgásigényét nemcsak hosszú sétákkal, hanem sok-sok játékkal kell csillapítani. Aki egy foxit fogad a házába, az készüljön fel rá, hogy az elkövetkezô 15 évben rengeteg idôt fog labdadobálással eltölteni. Bármilyen kicsi is egy foxi, következetes nevelést igényel kölyökkorától kezdve, ha nem akarjuk, hogy a fejünkre nôjön. A felesleges keménység és szigorúság azonban csak még makacsabbá teszi, így inkább szeretetteljes, de következetes nevelést alkalmazzunk. Megfelelô motiválással és ôszinte dicsérettel kellemes és kiváló családtag válik belôle. Hogy sétálni indulva ne egy kötekedô hörcsöggel kelljen az utcára lépnünk, amint az oltások kialakították a megfelelô védettséget, minél több fajtársával találkozzon kis foxterrierünk, kölykökkel és felnôtt kutyákkal egyaránt. A helyes szocializálás sok kellemetlen kalandtól kíméli meg a gazdát, ugyanis a foxik hajlamosak túlbecsülni magukat, és akár egy falka rottweilerrel is felvenni a harcot, legyen ez bármilyen veszélyes is rájuk nézve. Normális esetben, helyes szoktatás és nevelés mellett a foxik a gyerekektôl is sok mindent elviselnek, fajtársaikkal játszva pedig képesek alkalmazkodni partnerük játékstílusához. Megfelelô motivációval gyorsan tanulnak, nemcsak kiváló agility-versenyzô, de akár mentôkutya is válhat belôlük. Nem szabad azonban lebecsülni a foxterrier veleszületett vadászszenvedélyét, és nagy hangsúlyt kell fektetni a behívás tanítására, hogy bármilyen szituációban magunkhoz hívhassuk kutyánkat.

A foxterrier tehát nem éppen egy kényelmesen tartható kutya, rengeteg foglalkozást és változatosságot igényel. Gazdája sohasem fog unatkozni, minden nap egy új kihívás lesz számára, de cserébe egy kedves, vidám társat kap, aki mindig képes megnevettetni kétlábú falkavezérét.

A simaszôrû és a drótszôrû foxterriert egyaránt könnyû ápolni és tisztán tartani, bár a drótszôrû gondozása egy kicsit több idôt igényel. Elôször is rendszeresen kell fésülni és kefélni, így többek között a szôrzet fôleg hónaljban és a szakállnál elôforduló filcesedéseit is idôben észre lehet venni vagy akár megelôzni. Az esetleges csomókat ne rántsuk meg, mert ezzel fájdalmat okozunk a kutyának, hanem óvatosan bontsuk ki. Ezután egy nem túl sûrû drótkefét használjunk, lehetôleg olyat, amelyiken a fémszálak végén egy kis mûanyag „sapka” van, így nem sértheti fel a kutya bôrét, majd egy ritkafogú fémfésût. Ne használjunk mûanyag szárú fésût, mert az elektromosan feltöltôdhet, és ez a legtöbb kutya számára kellemetlen érzést okoz. Arra is ügyeljünk, fôleg télen, hogy ne szedjünk ki túl sok aljszôrzetet. A végsô simításokat egy sörtekefével végezzük el. Rendszeresen vizsgáljuk át a mancsokat is, mert itt is kialakulhatnak filcesedések. Érdemes egy lekerekített végû ollóval kivágni a lábujjak közötti szôrt. Sok más hasonló szôrzetû terrierrel együtt a foxterrier sem vedlik, a növekedési periódus végén az elhalt szôr nem hullik ki magától, hanem az új szôr löki ki lassan-lassan a régit. Emiatt kell a drótszôrû foxterriert rendszeresen, évente legalább kétszer trimmelni, ami az elhalt szôr kitépését jelenti. A folyamat nem okoz fájdalmat a kutyának, mivel ezek az elhalt szôrszálak már nagyon lazán tartózkodnak csak a szôrtüszôben, az idegrendszerrel nem állnak semmilyen kapcsolatban. A trimmelést nem szabad összekeverni vagy éppen helyettesíteni a nyírással. A nyírást követôen a szôrzet csupán rövidebb lesz, az elhalt szôrszálak továbbra is bent maradnak, ami állandó vakarózásra ingerli a kutyát, sôt az élôsködôk is könnyebben telepedhetnek meg.

A drótszôrû és a simaszôrû foxterrier csupán szôrzetében különbözik, a két fajta amúgy mindenben megegyezik. A kanok marmagassága maximum 39 centiméter, a szukák ennél valamivel alacsonyabbak. Súlyuk körülbelül 7–8 kg. A simaszôrû foxterrier lehet tiszta fehér, illetve fehér barnás vagy fekete jegyekkel, mindenesetre a fehér színû területnek kell dominálnia, akárcsak a drótszôrû foxterriernél. A csíkos, vörös vagy májszínû foltok nem kívánatosak.